2017. június 15., csütörtök

Mobilalkalmazások nőknek – Tinédzser kortól az anyaságig


Az okostelefonok világában egyre nagyobb teret nyernek az egészségügyi mobilalkalmazások, melyek között a letöltések számát tekintve előkelő helyen állnak a nők egészségével foglalkozó applikációk. A Születés Hete debreceni programsorozatán ilyen alkalmazásokról hallhatunk, melyek a tinédzser kortól az anyává válásig elkísérhetnek bennünket.
A Quercus Consulting Group fejlesztésében álló appok közül a Hölgynaptár menstruációs naptárat, az Anya leszek! alkalmazást valamint a legfrissebb Babanapló appot ismerhettük meg. Íme az összefoglaló az alkalmazásokról, valamint az előadás letölthető formában:

A magyar és angol nyelven egyaránt elérhető Hölgynaptár alkalmazás, ingyenesen letölthető app az elegáns és nőies design elemek mellett rögtön felfedezhető, hogy több egy egyszerű menstruációs naptárnál. A menstruációs naptár mellett nőgyógyászati tárgyú emlékeztetőket is beállíthatunk és a testsúlyunkat is nyomon tudjuk követni segítségével. Az alkalmazás igazi különlegessége, hogy a saját nőgyógyász kiválasztását követően az alkalmazásban rögzített menstruációs és nőgyógyászati tünetek kivonata e-mailben közvetlenül továbbítható a szakorvos részére, így az orvos-beteg kontaktus egy új platformját jelentheti. További előnye, hogy a Magyarországon forgalomban lévő összes fogamzásgátló tabletta adatbázisát tartalmazza, mely rendszeresen, online frissül. A beépített emlékeztetőket ezenkívül mindössze egyszer kell beállítani, az alkalmazás ezt követően automatikusan ütemezi azokat.

Ajánljuk azoknak a hölgyeknek, akik
·         egy megbízható, könnyen kezelhető tabletta-és receptemlékeztetőre vágynak és az adott készítmény pontos szedését is monitorozni kívánják.
·         teherbe szeretnének esni, ehhez pedig rendszeresen naplózni kívánják testhőmérsékletüket, az együttlétek dátumát, illetve a peteérés várható időpontját.
·         nem használnak hormonális fogamzásgátlót, csupán a legközelebbi nőgyógyászati vizsgálaton pontosan szeretnének válaszolni a nőgyógyász szakorvos által feltett kérdésekre az alkalmazásban rendszeresen vezetett tünetek, adatok segítségével.
Elérhető az App Store-ban és a Google Play-en:
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.pharmapromo.holgynaptar
 
Az Anya leszek! iOS-re és Android-ra is elérhető, ingyenes terhesnapló-alkalmazás praktikus segítséget nyújt a várandós kismamáknak rengeteg terhességgel kapcsolatos információval és hasznos funkcióval:
·         Hétről hétre hasznos információkat nyújt a babáról, a kismama testében végbemenő változásokról és a szükséges orvosi vizsgálatokról;
·         Emlékeztető-funkció, hogy semmiről se feledkezzünk meg;
·         Digitális terhesnapló: minden héthez rögzíthetjük a legfontosabb történéseket, melyekhez fotót is csatolhatunk;
·         Követhetjük testsúlyunk, derékbőségünk, bokakörméretünk, csípőbőségünk, vércukorszintünk, vérnyomásunk és pulzusunk változását, melyről grafikont kérhetünk;
·         Megtudhatjuk, hogy mikor érkezik a baba, milyen csillagjegyű lesz, melyek lesznek a főbb jellemvonásai;
·         Nevet választhatunk a születendő kisfiunknak/kislányunknak és megismerhetjük az egyes keresztnevek eredetét, jelentését;
·         Saját bevásárlólistát készíthetünk, hogy mindent beszerezhessünk, mire a baba megérkezik;
·         A térképes patikakereső segítségével megtalálhatjuk a legközelebbi patikát,
·         Kérdéseket tehetünk fel a Richter Gedeon dedikált orvos-szakértőjének;
·         Még több cikket olvashatunk a terhességről a WEBBeteg.hu-n;
·         Tapasztalatainkat megbeszélhetjük más kismamákkal a Richter Baba-Mama Sarokban;
·         Személyes terhesnaplónkat ki is nyomtathatjuk, hogy valóban örök emlék legyen.
Az alkalmazás letölthető a megfelelő gombra kattintva, töltsd le most!
Babanapló mobilalkalmazás Az ingyenes Babanapló alkalmazás lehetővé teszi, hogy egy speciális módszerrel kövessük nyomon kisbabánk fejlődését. Segítségével digitálisan naplózhatóak az olyan hétköznapi események, mint a legutóbbi pelenkacsere vagy etetés időpontja, gyermeke alvási ciklusa. Mindemellett, olyan fontos mérföldköveket is elraktározhatunk ebbe a digitális babanaplóba, mint a fontosabb mozgásfejlődési állomások, vagy a kötelező védőoltások beadásának időpontja. A Babanapló alkalmazás éjjel-nappal hasznos segítőtárs lehet a babagondozásban. Azon túl hogy akár több gyermek adatait is naplózhatjuk a segítségével, hónapról hónapra hasznos információkat olvashatunk a kisbaba fejlődéséről, melyek hitelességéről szakorvosok gondoskodnak. A babanapló e-mailben továbbítható sőt, akár ki is nyomtatható, így akár orvosi vizsgálatokra, vagy a védőnőnek is elküldhetjük gond nélkül.
Töltsd le az alkalmazásgyűjteményből:
Babanapló mobilalkalmazásBabanapló mobilalkalmazás
 
A Quercus Consulting Group minden alkalmazásánál a hitelességet tartja szem előtt és céljuk, hogy szakmailag hiteles forrásként szolgáljon minden általuk fejlesztett eszköz a laikus felhasználók számára. A mobilalkalmazás tartalmait szakorvosok írták és lektorálták, média és szakmai támogatójuk a WEBBeteg.hu egészségportál ám a cikkek, információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi ellátást és tanácsadást!

Használjátok az appokat egészséggel!

2017. június 13., kedd

Választások a szülés körül - jogok és lehetőségek




Szeretnéd tudni, mi vár rád a szülészeti ellátó rendszerben? Milyen jogok illetnek meg téged, a babádat, a párodat, a testvéreket? Mikor és hogyan tudod hatékonyan érvényesíteni jogaidat? Egyáltalán van-e valódi választásod, amikor átléped a kórház kapuját? Hogy mennek a dolgok a gyakorlatban?
Gyere el a Születés Hetére és ezekre a kérdéseidre is választ kaphatsz. Mi azt mondjuk, van választásod, és akkor is tehetsz valamit, ha úgy érzed valami nem volt rendben, hiszen a döntés szabadságáért mindannyian felelősek vagyunk: a nők is és a társadalom is!
Vendégeink lesznek: Schmidt Erika, az EMMA Egyesület projektvezetője, Ferenczi Gabriella, dúla, az Emma Vonal munkatársa és Bangó Kriszta, dúla.
Várunk szeretettel!

A gyermekágy, amire elfelejtünk készülni, pedig….!


Amikor bekopogtat az új családtag, a várakozás izgalma mindent felülír. Egy új élet születése, egy gyermek érkezése az legfontosabb pillanatok egyike az ember, a család életében, különösen, ha először éljük át a szülővé válást. Miközben ez az esemény minden figyelmet magának követel, a szülés, születés utáni hétköznapok szerényen meghúzódnak az árnyékban. Hogyan fogom érezni magam a szülés után? Hogy fogom ellátni a kisbabám? Hogyan fogunk ezután egy/két/három gyerekes családként működni? Kitől, hogyan fogok segítséget kérni? Mi a helyzet a nagyszülőkkel? Megannyi kérdés a háttérben… a háttérben, amely egy új korszak kezdete, és amely ezután éppúgy követeli majd a figyelmünket, ahogyan a várakozás tette.
Ezeket a háttérből sokszor váratlan erővel előtörő kérdéseket járjuk körül a Születés hetén Ferenczi Gabriella szülésfelkészítő, szüléskísérő, és gyermekágyas dúlával, az Emma vonal munkatársával, hogy az együtt töltött első időszak mézeshetekre hasonlítson inkább, és ne egy vakrandira.
Várunk szeretettel!

2017. június 9., péntek

Pocakkoncert - Először Debrecenben

Szeretettel várjuk a kismamákat egy fél órás kikapcsolódásra, relaxálásra a Harmony Trio zenél majd!
Válogatott klasszikus zenékkel segítünk bensőséges hangulatot varázsolni, ahol a kismama átadhatja magát a zene által kiváltott érzelmeknek. 
Számos kutatás bizonyította már a zene pozitív hatását a magzatra és a kismamára. A magzati korban hallott zene pozitív hatást fejt ki a baba agyának fejlődésére, későbbiekben elősegíti, megkönnyíti bizonyos ismeretek elsajátítását. Azok a babák, akik zenei stimulációban részesültek, a vizsgálatok szerint előbbre tartanak a beszédfejlődésben, érzelmileg kiegyensúlyozottabbak és intenzívebb a reakciójuk a szüleikkel. Egy időben hat a két agyféltekre, hangolja azok működését. A negyedik hónaptól már jól meg tudja különböztetni a külső hangokat, hallása kifejlett.
NEM MINDEGY, milyen muzsikát hallgat a kismama: a kemény zenére - rock, hevy metal - , disszonáns harmóniákra a magzatok zaklatottak lesznek, pulzusuk felgyorsul. Az intenzív és tartós zajok pedig komoly következményekkel járhatnak a magzat idegrendszerének fejlődésére, amik születésük után is kifejtik hatásukat. Orvosok javasolják a kismamáknak naponta legalább fél óra komolyzene hallgatását, mert ez áll legközelebb az anya szívdobogásához. A lágy zene érzelmi biztonságot ad. Ez nyugtatja meg az anyát és a magzatot is. Ami az anyának kellemes, az a legjobb a magzatnak is. Az élőzene hallgatásakor az alkotás folyamatában való jelenlét még erősebb hatást gyakorol a hallgatóra.

 Ízelító a megnyitón június 12-én 16.30 órakor

Június 13. kedd 14.30 órakor a Víztoronyban

2017. június 7., szerda

Gyöngéd születés - szülés


"Az újszülött tükör. Az önök képét vetíti vissza. Csak önökön múlik, hogy meg ne ríkassák."

– Frédérick Leboyer

A gyöngéd születés feltételei Leboyer szerint pár pontban összefoglalhatóak:

Nagyon fontos a szülőszoba újszülött igényeinek megfelelő légköre: a vakítóan világító lámpák helyett tompított fények alkalmazása, illetve a kisbaba számára optimális, a megszokottnál pár fokkal melegebb környezet.
A hangos beszéd vagy az éles zörejek kerülése, hiszen ezek megijesztik az újszülött babát. A kísérők halk beszéde vagy a szülők magukkal vitt kedvenc lazító-zenéje nem zavarják a kicsit.
Az újszülöttet közvetlenül a megszületése után finoman érintik, és rögtön édesanyja karjaiba adják, hiszen ott van legjobb helye: hallhatja az ismerős szívdobogást, és érezheti anyja bőrének melegségét és illatát. Szülei érintése és simogatását is élvezheti – ez most mindennél fontosabb számára. Meleg ruhákkal takarják be, hogy könnyebben hozzászokjon a kint uralkodó hőmérsékleti viszonyokhoz. Az első orvosi vizsgálat az édesanyja hasán vagy karjaiban történik, így egy pillanatra sem kell elválasztani őket egymástól.
A köldökzsinórt csak a pulzálás megszűnése után vágják el, így a kisbaba oxigén-ellátottsága jobb, és könnyebben tud átállni az önálló légzésre.
Fontos eleme lehet a gyöngéd születésnek az első fürdetés is, ami minden esetben kiskádban, finom mozdulatokkal kísérve történik. A meleg vízben lebegés emlékezeti a babát az anyaméhben töltött időszakra, és hozzájárul a hőháztartásának stabilizálásához is. Ezután a kicsi visszakerül az édesanyjához, és következhet az első szopizás.



Annyira egyszerű, hogy nem is telne semmibe a megvalósítás. Türelem. Szerénység. Békés szív. És csönd. Könnyed, de hibátlan figyelem. Egy kis okosság, odafigyelés a “másik”-ra. Ó, majd elfelejtettem. Kell még szeretet is. (Frédérick Leboyer)

Előadás a témában, hogyan valósítható mindez meg: Dr. Tornai Péter szülész, nőgyógyász
Június 15. csütörtök 16. óra

Forrás: http://lenardorsi.hu/gyonged-szuletes/

2017. június 6., kedd

Választások a szülés körül - jogok és lehetőségek


Szeretnéd tudni, mi vár rád a szülészeti ellátó rendszerben? Milyen jogok illetnek meg téged, a babádat, a párodat, a testvéreket? Mikor és hogyan tudod hatékonyan érvényesíteni jogaidat? Egyáltalán van-e valódi választásod, amikor átléped a kórház kapuját? Hogy mennek a dolgok a gyakorlatban?

Gyere el a Születés Hetére és ezekre a kérdéseidre is választ kaphatsz. Mi azt mondjuk, van választásod, és akkor is tehetsz valamit, ha úgy érzed valami nem volt rendben, hiszen a döntés szabadságáért mindannyian felelősek vagyunk: a nők is és a társadalom is!

Vendégeink lesznek: Schmidt Erika, az EMMA Egyesület projektvezetője, Ferenczi Gabriella, dúla, az Emma Vonal munkatársa és Bangó Kriszta, dúla. Várunk szeretettel!
Június 17 szombat 11 órakor a Víztoronyban

Keddi programajánló: Segítők a családokért

Segítők a családokért
A Nap utcai Tanácsadó Központ bemutatkozása
Június 13. kedd Víztorony

15.00 – 16. 45
Napsugarak – Ízelítő

Bemutatkozik a Nap utcai Tanácsadó Központ
Ferenczi Beáta pszichológus

A relaxáció egészségmegőrző hatása – stresszoldás kicsiknek és nagyoknak
Nótin Ágnes pszichológus

Párkapcsolat és szülőszerep
Rácz- Vermes Petra pszichológus

A mozgásfejlődés jelentősége – hogyan segíthetjük a babát ebben?
Gyenge Krisztina védőnő, TSMT terapeuta

Szülés a császármetszés után – mi segíthet a császár utáni hüvelyi VBAC szülésben?
Hofgárt-Ékes Noémi pszichológushallgató, dúla

Életutunk meséi a kezdetektől – Születés mese (Boldizsár Ildikó)
Balogh Zsuzsa meseterapeuta, pedagógus

17.00 - 17.45
Szakemberek a szül(et)és élményéért
Készüljünk együtt a szülővé válásra – Felel-Ős-en.
A szülésfelkészítő programunk bemutatása.


17. 45 – 18.30
Anyasebek – a szülővé válásunk kapcsán szerzett sérüléseink feldolgozásának jelentősége, hatása és módszerei
Ferenczi Beáta pszichológus és vendégei


Debrecen belvárosában a Nap utcán elkezdte működését egy támogató-tanácsadó közösség, amelyben komoly szakmai háttérrel rendelkező szakemberek adnak segítséget a hozzájuk fordulóknak.

Az Élet kezdetétől indulva a gyerekvállalás, a várandósság, a szülésre készülődés és a szülővé válás kérdéseivel és nehézségeivel fordulhattok hozzánk. A családok életében kialakuló lehetséges problémák – párkapcsolati, gyereknevelési, a gyermekek fejlődésével és viselkedésével kapcsolatos nehézségekkel való megküzdés támogatása is a célunk.
Terveink között szerepel az egyéni tanácsadáson (konzultáción) kívül csoportfoglalkozások   (gyerekek és felnőttek számára) indítása, meghívott szakemberek bevonásával esti beszélgetések meghirdetése, a szülés- születés élmény védelmét szolgáló programok biztosítása és olyan képzési lehetőségek szervezése a szakemberek és az érdeklődők számára, amelyek segíthetnek az Élet teljességének megélésében, megbillent egyensúlyunk helyreállításában.


Pelenka nélkül is lehet? Hogyan?

Minden évben a vártnál nagyobb az érdeklődés ebben a témában, így idén azt gondoltuk, nem csak mi, gyakorló anyukák tartjuk ezt a beszélgetést, hanem hívunk valakit, aki tanult is erről. 

De miről is van szó? Korai biliztetés? Nem teljesen.

Az EC (Elimination Communication, vagyis ürítési kommunikáció) gyengéd, erőszakmentes reakció a babák, születésüktől fogva fennálló, természetes higiéniai igényére.
Az EC-vel megtanuljuk a babák jelzéseit, természetes ürítési ritmusát és segítjük őket a folyamatban amíg természetes módon önállóak nem lesznek, általában 9-18 hónapos koruk között.
A természetes csecsemőhigiéniát, vagyis az EC-t, ideális esetben újszülött kortól és teljes időben gyakoroljuk, de egészen 18 hónapos korig bármikor elkezdhető és akár részidőben is sikerek érhetők el vele. 18 hónapos kor után pedig érdemes a “normál” szobatisztasági gyakorlattal vegyítve alkalmazni, hiszen a totyogók igényei teljesen mások mint egy csecsemőé.
Bármikor is kezdjük, egy biztos: a babák születésüktől kezdve készen állnak rá, hogy ne a pelenkát használják WC-nek. A kérdés csak az, hogy mi szülők készen vagyunk-e rá?

Ilyen és hasonló témák várhatók 🙂 utána pedig szívesen válaszolok kérdésekre és meg lehet nézni az EC eszközöket is.


Krémer Sára
EC tanácsadó
Kismama és Baba-Mama Jóga oktató


A szükséges bemutató eszközöket a Mamamibolt biztosítja
Előadás június 14. szerdán 14 órától 
Víztorony Nagyerdő

Játszóházas kitelepülés a Születés Hetén


Nagy örömünkre idén nem csak egy kis kialakított játszórész és szoptatós sarok lesz a babzsákokkal, de a Totyogó játszóház is hoz játékokat, sőt segítenek is majd nekünk a gyerekekkel!


2017. június 4., vasárnap

A téma ami mindenkit érdekel: Alvás, altatás


 Miért nem alszik a babám? Mikor hagy végre pihenni egy kicsit? Normális, hogy még mindig ringatnom kell, hogy elaludjon? A szülők sosem fogynak ki a kérdésekből, ha gyermekeik alvási szokásairól van szó. Kalmár Alexandra alvásszakértő előadása az idei Születés Hetén is az egyik legnépszerűbbnek ígérkezik. Bemelegítésképpen néhány olyan kérdést tettünk föl neki, amely feltehetően sok éjszakázó kisgyermekes szülőben felvetődött már.
Kiken kell segíteni tulajdonképpen egy alvásszakértőnek? A babán vagy a szülein?
Én igazából a szülőkkel foglalkozom. Ők azok, akik sokszor úgy gondolják, valami baj van a gyermekeik alvásával. Általában nagy segítség nekik, ha többet megtudnak arról a normális alvási fejlődési folyamatról, amelyen a gyerekük keresztülmegy, és arról, mi várhat még rájuk a következő időkben. Valójában egy egészséges gyermek „jól működik”, és nincs szükség arra hogy „belenyúljunk” az alvási ciklusaiba, kivéve persze akkor, ha az sehogyan sem illeszthető bele az egész család életritmusába, vagy annyira kimeríti a szülőt, hogy az már nem bírható.
Akkor miért van az, hogy a kisgyermekes anyukáknak olyan gyakran teszik fel ismerősök azt a kérdést, hogy a baba átalussza-e már az éjszakát?
A mi kultúránkban irreális elvárásokat támasztanak a kisbabák alvásával kapcsolatban. Sokszor azt várják el tőlük, hogy úgy működjenek, mint a felnőttek. Pedig nem azok, és nem is alszanak úgy. Az, hogy egy gyerek a lehető legkorábban aludja át az éjszakát, nem a baba, hanem a szülők igényeiről szól.
Meddig számít valami „normálisnak”? Mondanál néhány példát?
Normális például az, ha a 10 hónapos éjjel óránként ébred, és csak segítséggel tud visszaaludni. Normális a sűrűn ébredő kétéves is, ahogyan az is, ha mondjuk egy másfél éves kicsi csak babakocsiban vagy csak ringatva, szopizás közben tud elaludni.
Mit tehet mégis a végletekig kimerült szülő?
Minden eset egyedi. A legjobb a gyermekünknek, ha reagálunk az igényeire. Ha ébred, jelez és gondoskodást vár, akkor odamegyünk hozzá, vigasztaljuk, visszaaltatjuk. De ha szükséges, lehet kontrollálni a kicsi alvását, például ha délután 3 órát alszik, és utána este 11-kor is ébren van még, akkor fel lehet kelteni délután hamarabb, hogy este hamarabb elálmosodjon. A körülmények is fontosak lehetnek: alváshoz a teljes sötétség és a viszonylag hűvös hőmérséklet a legideálisabb. Napirend nem kell, de az állandó napi ritmus fontos a gyermek életében. Ez segít neki, hogy biztonságban érezze magát és ellazuljon, „el merjen aludni.”
Hogy mit tehet még a szülő, hogy könnyebbek legyenek a babával töltött nappalok és éjszakák, arról további érdekességeket hallhat Kalmár Alexandrától a Születés Hetén…
Előadás: június 15. 14 órától 
Helyszín Víztorony Nagyerdő 



2017. június 2., péntek

Anyupszi Bloggere az idei Születés hetén!

Többgyermekes anyaság, családi újjászületések

Hogyan változik a családi dinamika egy-egy gyermek születésével? Három gyermekes pszichológus anyaként saját tapasztalataimból kiindulva mutatom be a szerepek, szabályok alakulásának folyamatát.


Előadó: Lakner-varga Edina az Anyupszi oldal bloggere

Érdemes beleolvasni a Blogba! Nagyon várjuk!
Június 16. péntek 16 órától
Víztorony Nagyerdő